2017. március 6., hétfő

Dühítesz

Amikor valaki "beszól" nekünk a blogunkon, olyasmi történik, mint amit dr.Máté G. írt a  szülő-gyerek kapcsolatban :

"A harag, a szorongás, s a kétségbeesés egyaránt normális érzelmi állapot. Mindannyian ismerjük őket, a saját élettörténetünkre és vérmérsékletünkre jellemző mértékben. Tapasztalat hatására kialakult állapotok. ERŐS A KÍSÉRTÉS, HOGY MINDIG VALAKI MÁST HIBÁZTASSUNK ÉRTÜK.
......a szülők gyakorta érzik magukat haragosnak, ingerültnek. A szülő sürgeti a gyereket, az pedig megmakacsolja magát, és esetleg még mond valami sértőt is. A szülő dühbe gurul, és azt képzeli, hogy a dühéta gyerek viselkedése okozta. A gyereket nem a tettei miatt fenyítik, hanem a felnőttben keltett kellemetlen érzések miatt. Valójában azonban a gyermek nem lehet a felnőtt dühének oka. Lehet, hogy óvatlanul rátapintott a dühmechanizmus nyomógombjára, ám nem felelős sem a düh kialakult mechanizmusáért, sem pedig az indítógombért. A szülőben azok, már a gyerek megszületése előtt kialakultak. Lehet, hogy a gyerek nem együttműködően viselkedik, ám a düh, egyedül a szülőhöz tartozik. .....
Egy másik napon, amikor a szülő jobban kialudta magát, teljesen másképpen reagálna - nem durva türelmetlenséggel, hanem enyhe bosszankodással, sőt talán humorral.
A szülőknek ismerniük kell saját érzelmi reakciójuk tárházát. ...Ennek tudatában sokkal kevésbé fogják azt hangoztatni, hogy a gyerek felelős az érzéseikért, függetlenül attól, hogy épp mit vagy nem csinált. HATALMAS ÉRZELMI TERHET VEHET LE A GYERMEK VÁLLÁRÓL, HA A SZÜLŐK MEGTANULJÁK MEGÉRTENI SAJÁT ÉRZELMI REAKCIÓIK OKAIT ÉS FORRÁSAIT.
Nehéz dolog megérteni, hogy a reakcióinknak nem a másik ember az oka, annyira automatikus módon kapcsoljuk össze a saját érzéseinket a másik tetteivel. A következtetés olyan természetes!
Amikor gyerekek voltunk, valóban mások miatt éreztünk így vagy úgy - attól függően, hogyan bántak velünk. Hogy ez felnőttként milyen mértékben marad igaz ránk, az jól mutatja, hogy az önszabályozásunk kifejlődése milyen mértékben sikerült.
Az a szülő, aki megtanulja saját magát gondosan megfigyelni, rájön, hogy sok helyzetben a problémákat nem a gyermek tettei okozzák, hanem annak a szorongásnak a mértéke, amelyet a felnőttben kiváltanak.
Amikor a gyerek "rosszalkodik" , a felnőtt reagálhat érdeklődéssel, megpróbálhatja megérteni, hogy pontosan milyen üzenetet is akar az értésére adni, és ettől sokkal hatékonyabb lehet a reakciója is.
Amikor ehelyett szülőként elönt minket a szorongás, akkor azonnal irányítani akarjuk a gyerek viselkedését, azaz a gyereket."
Dr. Máté Gábor


milyen ismerős helyzet a felnőtt-felnőtt kommunikációk során is:))))))

2 megjegyzés: