2019. június 20., csütörtök

Továbbisvan, mondom még (bocs)

A tegnapi eseményt továbbgondoltam - ezért szeretem a 25 perces gyaloglásaimat a kóruspróbáról és vissza, ha sikerül, legjobb egyedül -,  és arra jutottam, hogy (és többen ezt javasolták, akiknek elmeséltem), szóval, hogy "jobb hallgatni", "jobb nem szólni", jobb nem beleavatkozni (utcán, tereken, szomszédnál, ügyintézésben, stb, bárhol), jobb a békesség, inkább lenyelni...
??? 
Én meg azt  hiszem (vélem, sőt tudom), hogy NEM "csendben maradni" kell, hanem megtanulni asszertíven megszólalni. Persze, a problémáról (már, ha nekem van problémám, szebben mondva: enyém a probléma)

Én folyamatosan igyekszem törekedni erre, esetenként több, máskor kevesebb sikerrel. Megesik, hogy lelkesültségemet félreértik, és gyakori, hogy a legbékésebb ember is agresszívan védekezni kezd, kislányos módon sérteget, harciasan visszavág:"bibiiii, te meg...,  meg a gúnyos: "tebezzegbiztosjobbancsinálod""...- Amikből UTÓLAG jövök rá, hogy nem sikerült SZÁMÁRA világosan megfogalmaznom a problémát, és a "támadás"-nak vélte a tájékoztatásom, információm, véleményem...és egyszeriben nem A problémáról van szó, hanem másról (többnyire az önérvényesítésről), és azonnal visszalép egy alacsonyabb szintre, onnan lődözi sértegetéseit biztonságos(-nak vélt)  fedezékéből.

Mindez attól lett világos(abb) számomra, hogy párhuzamosan történt még (ehhez kapcsolódóan) valami:
Nevezetesen az, hogy a kóruspróbán az egyik gyakorolt dalunk egy Tóth Árpád vers feldolgozása...és valaki - aki túl azon, hogy pedagógus, egy világot látott, széles érdeklődésű embernek ismertem -, elmesélte, hogy előző nap a templomban a miséző pap ezt a verset idézte, és, hogy ő ettől ott felkapta a fejét, hogy "eztismerem!" ...Pont. Nem mondott semmi többet, nem mondta, hogy miért, vagy miről szól ez a vers, sem az apropóját, semmit, ...csak azt "ismerem". 
Mindig szomorúvá tesz, hogy valami - gondolat - csak mint egy tárgy: megvan, vagy nincs meg (nem használom fel, csak birtokolom, ...pont, mint amikor valamely mondanivalóhoz annyi a hozzászólás, hogy "addkikönyvbenmegveszem") 

Szóval a KOMMUNIKÁCIÓ (is, de főleg az), igen, az, hogy hogyan jelzünk, és azt hogyan értjük...Tényleg fényévnyi a távolság, és egyre csak nő: nem értjük egymást!!.
Hiába kiabálunk!

Mint tegnap: hosszú ideig hallhattam nyitott ablak miatt, a közelben működő (Családsegítő) intézményből  beszűrődő ordítozást. Egy öblös férfihang üvöltve akart valamit közölni. Majd később két rendőrautó, ezután egy mentő is befordult. Végül láttam: a hatalmas férfit a hordágyra leszíjazva a mentőautóba tették, de még ott is  ordította :..."utána meg leszarják...nem kell nekem lehetőség, te adsz lehetőséget, mert te gyűlölsz dolgozni, nem én...te is kőműves lennél, mindened megvankocsilakás, ... te már könnyen..., ...ÍGY VAN??így van???"


2019. június 18., kedd

Nüansznyi malör

Aprók, csak "árnyalnak", beárnyékoznak. Kicsit. De sok ilyen kicsinyke, már bosszantó lehet...
pl. Elejtettem a fényképezőgépem: lett a képeimen egy lencsényi folt. (Minden képen).
pl. kora reggel nyitom az e-mailjeimet, látom, hajnal fél hétkor küldtek egy FIGYELMEZTETÉST Józseftől (én meg meg kapok szívbajt első ránézésre).
Én hibám, mert:
-ijedős vagyok
- a "figyelmeztetés" számomra amolyan fenyegetést jelent, szigorú intést fegyelemre, "sárga lap a szabálytalankodásom miatt", megrovást, megfedést..

Kellett kis idő, míg rájöttem, hogy József nem egy fenyegető személy, hanem a három nap múlva esedékes könyvtári határidőmet így juttatják eszembe: 
                       "Tisztelt Olvasónk!  Kölcsönzési határideje hamarosan lejár.    Ha nem hosszabbít, kérjük határidőre hozza vissza a dokumentumokat. József Attila Megyei Könyvtár Olvasószolgálata "


Lehet figyelmes segítésnek éreztem volna,  HA: 

-ha nem épp könyvtárba készültem volna, (mert ugye előtte vasárnap, és hétfőn zárva vannak, tehát erre a keddre  időzítettem, hogy szokás szerint lejárta előtt visszavigyem, (pénteken járt volna le két könyvem a nyolcból), 

- ha már máskor is kaptam volna, nem sokkolt volna ennyire, mert akkor ismertem volna, hogy notórius  késlekedő vagyok (pont NEM, mert SOHA nem sikerült még küldeniük ilyen felszólítást, ugyanis MINDIG hamarabb visszaviszek mindent, és erre büszke is vagyok)

Bosszankodtam: tényleg rosszul esett, hogy  ijesztgetnek ilyennel, ami pont nem jellemző rám, abbéli örömömet vették el, hogy ezeréves könyvtári múltamban nem szoktam késni (ha  késést vélek, azonnal hosszabbítok) ...Orvtámadásnak éreztem, hogy nem szünnapok előtti napokban "emlékeztetnek", hanem az első munkanap hajnalán "figyelmeztetést" küldenek lesből...ezt  a könyvek felvételekor is mondhatnák, hogy "egy héttel lejárta előtt kérjük vissza!"...
Szóval sértőnek éreztem.és ezt szerettem volna tudatni velük. 
Valami olyasmit írtam, hogy megijedtem, és hogy nem értem pontosan, mert ilyen figyelmeztetést még sosem kaptam, ezért az újdonság erejével sokkolt...
Ezzel lezártnak vélvén a dolgot, az ÖSSZES könyvet visszavittem (azokat is, amik még csak jópár hét múlva járnának le), és  durcásan nem hoztam egyetlen könyvet sem  ki.

Meglepetésemre  válasz jött a jelzésemre:

"Kedves Olvasónk! Ez előzetes e-mail, amely arra figyelmezteti, hogy 3 nap múlva lejár néhány könyvének a kölcsönzési határideje. Ez ingyenes szolgáltatásunk már január 1-től, mert eddig is élt, csak 50 ft-ot kértünk el érte. De az év elejétől már ingyenes.Üdvözlettel: József Attila Megyei és Városi Könyvtár "


Ettől felment a vérnyomásom. Pedig már azt gondoltam, hagyom a csudába, egy robot által generált emaillal nem foglalkozok többet. De válaszoltam Józsefnek, megismételve, hogy mit éreztem, amikor megkaptam: " kb, hogy "értem, csak (ismétlem), sokkolt, mert nem értettem: ...nem emlékszem, hogy kértem ilyen szolgáltatást, ...most ettől, mintha neveletlen nebuló lennék, és figyelmeztetni kellene (arra, amit sosem nem szoktam elfelejteni)...


Pár perc múlva jött a Kölcsönzés válasza (aláírás nélkül már)"Kedves Olvasónk! Isten őrizz, hogy ilyesmit gondolnánk Önről. Ez  udvariasság, gesztus a  részünkről, sokan örülnek ennek a lehetőségnek, különben elfelejtenék, hogy vissza kell hozni a könyveket. Így megmenekülnek több ezer forintos tartozástól. "



Az első mondatukat cinikus gúnyolódásnak éreztem. A másodikat hárításnak és hibáztatásnak éreztem. Meg se hallották, hogy saját érzéseimről  tájékoztattam őket (én naiv), meg sem próbáltak megérteni: azonnal másfelé tereltek, legyőzni akartak (ők udvariasak, mások örülnek"). 
Nem a problémáról beszéltek, hanem, hogy "ők nem hibáztak". 
Azt gondolom, fel sem ismerték a problémát (t.i. a "figyelmeztetés" tárgy-szót bántónak és rendreutasítónak éreztem, nem kértem - nem is ismertem - ilyen szolgáltatást, mert hát pont büszke vagyok a felnőttségemre ebben a határidőtartásban, ...
Nekem ugye tudják a nevem, de következetesen "kedves Olvasónk"oznak, és bár azonnali - - és személyeskedő - választ írnak, nem írják alá, csak fent Kölcsönzés"-ként.  (ezt meg sem említettem nekik) Végül kértem, hogy zárjuk le ezt a levelezést, és javasoltam néhány  apró de célravezetőbb megoldási javaslatot (pl. "szíves emlékeztető" a "figyelmeztetés" helyett, értesítést csak kérésre küldjenek, vagy pontosabban tájékoztassanak, probléma-jelzést meg ne tekintsenek automatikusan támadásnak, stb. stb....
Azonnal (két percen belül) jött a válasz
"Kedves Olvasónk!  
Kivettük a jelölést az előzetes e-mail elől, nem küldünk Önnek többet előzetes e-mailt.
További szép estét kívánunk!"

Sejtem, hogy akadékoskodó xynak minősítenek a hátam mögött, hisz másnak jó, sőt örül, én mit pattogok itt...de azt gondolom, nem hagyom szó nélkül, talán így mást nem ijesztgetnek, vagy legalábbis picit jobban odafigyelnek a sablonleveleikre , ...talán...Nem értek azzal egyet, hogy mindenre legyintsünk bagatellizálva, hogy "á, hagyd a csudába", mert azzal nincs tisztázva senki problémája...De már hagytam, én is szép estét kívánva nagy csokor virtuális virággal köszöntem meg türelmüket. 

Az jutott eszembe, milyen sokat kell még beszélnünk, hogy HALLJÁK, AMIT MONDUNK







2019. június 13., csütörtök

Máris eltelt

Tovaröppent egy hét, újra péntek. De ez most különleges péntek: A tanítási év utolsó iskolás napja, ma utoljára másodikos Bogi:)))) Megyek érte már ebéd után (korábban eljöhetnek - gondolom én, a ballagás miatt -, a kicsik, vagy nem tudom...) eljövünk a barátnőjével hármasban haza, mert hivatalosan is megkezdődik a VAKÁCIÓ!

Szeretem a kihívásokat, problémákat. A legpicuribbakat is :)))) ...Most pl. a hőséggel harcolást :))) Kihívás, hogy  este nyolc után is még mindig 32 fok van a szobámban, és ezerágra süt a Nap, és hogy ilyen eszközökkel, amim van, mit tudok kezdeni: csak kicsi bukóra nyíló ablakkal, legfelső emelet (sík tető), közeli autópálya és vonatsínek párhuzamosan velem alig két utcányira tőlem, parkolóra néző derékig"üvegezett" erkély, csak a konyhán és a szobán van ablak, más helyiségek saját levükben...(felejtsd el a költséges megoldásokat, fillér nélküli megoldások jöhetnek, mint anyagi keretem lehetőségeként)
Hát, van három  fényvisszaverő napozószőnyegem, azokat kifeszítem a galambvédő rácsaimra (mint vitorla), vizes lepedőket aggatok fel az erkély teljes hosszában )plafontól, földig), az erkély üvegeit purhab lapokkal (vagy minek nevezik-et) fedem, és két ventilátor keveri a levegőt idebent (amíg tűröm a hangját, időnként kikapcs.)  Szerencsére az előttem álló fák már jó nagyra nőttek, ami nem csupán arra tökéletesek, hogy szinte kézközelben énekelnek a madarak, hanem némi lombárnyékot is adnak, és légmozgást segítenek integető leveleikkel :))
Szóval azt találtam ki, hogy a talpalatnyi erkélyemen ágyazok meg, ott jobban mozog a levegő, mint a szobában. Kicibáltam egy szivacsmatracot, lepedőt, párnákat, ...és gyönyörködtem a csillagokban. Meg a ragyogó majdnemteliholdban. Sötétségben, meg a tükröződő fényekben, szellőmozgásban, bódító álmosságban...Minden tökéletes volt. Jószomszédom kicsit távolabbi erkélye gyönyörűen felvillanyozva (kék lámpácskákkal), a saját erkélyemre a takarások miatt nem beláthatóság, senki se sejti, hogy ott szunyálok (kivéve persze a másik lépcsőház vadidegen falszomszédjának közvetlen közeli hozzámtapadt  erkélye (ha érteném a építésztervező logikáját, hogy miért így), mindegy.

Jó volt. Hajnal felé elszenderegtem...
...és fél négy körül felébredtem, hogy már minden  létező dolgot magamra rángattam, annyira FÁZOK!!! Be kellett jönnöm, takaróért (nem volt elég az a pár lepedő), de már nem mentem vissza, bedőltem az ágyba és reggelig aludtam...

Délután készítettem két videót: a lengedező vizes-lepedőimről, meg a reggeli madárcsicsergésről - és a  közeli autópályai aláfestésről :))) Kit érdekel, élek, ez az én életem...:)♥








az éjszakáról nem készültek dokumentumok:))))))
csak ez a három gyorsfotó:





csak a tegnapi napról, ahogy átrohantam a könyvtárba, és visszafelé ettem egy fagyit (a mellettem ülő hölgy annyira vidám volt, hogy megette egy tigris a popsiját:


2019. június 11., kedd

Talán, ...vagy mégsem

Információáradat van (már nem is híráradást mondok, mert keverednek közé álhírek is, de még ami hiteles, az is annyira vegyes).  Halomban ömlik - tényleg, "mint a moslék" vegyesen, és mind hasonló "szenzáció" ellopott autó, ...kiskutya örökbefogadása,... klímadepresszió, ...éhenhalt jegesmedve, ...eldőlt egy daru, ...vízbe fúltak egy felborult hajóban, ...tótkomlósi videón látni, ahogy a raliverseny végén nézők közé csapódó autó elől fröccsennek emberek, ...halálos villámcsapás,  ...műtött csőrű gólya párzott a műlábas gólyával, ...elaludt a volán mögött, szörnyethalt...
A hír "értéke" már csupán annyi: LÁTTAD-E, többet tudsz-e róla, jobban tudod-e, mint mások...


Azt mondják: az emberek  közönyössé váltak,...("magas az ingerküszöb, szélsőségesek a kommunikációk) ...mert már túl sok az információ, túl sok szörnyűség hömpölyög el a szemük előtt sok minden mással együtt, ...("bezzeg száz éve, volt idő megemészteni, kibeszélni, meggyászolni...most már semmi sem szent", de idő sincs rá)... most egy kattintásnyi  időt kap a celeb lecsúszása, vagy ordenáré magánélete, és ugyancsak egy kattintásnyit ha meghal egy ember...  "Hát hogyne lenne érzéketlen az emberiség, ha egy fél falu legyilkolása csak egy mínuszos hír, egy rövid videó a vécén ülve? Hogy ne lenne a te bajod is érdektelen másoknak?" Egyre tompuló lélekkel masírozunk valami nagy SEMMI felé.....

Tényleg?

Én az ilyen által
ánosító kijelentéseknek (közhelyeknek) sosem fogok hinni (eddig se tudtam). Úgy vélem, minden szélsőségesen általánosításnak pont annyira igaz az ellenkezője is.


Abban viszont hiszek, hogy VANNAK emberek, akik adott helyzetben egyénileg reagálnak. 
Vannak - és mindig lesznek! -, akik az arra úszó hajójukon dísz-egyenruhában felsorakozva, tisztelegve haladnak el a tragédia helyszínén, a folyó mélyén pihenő áldozatokra gondolva,  ...lesznek kórusok, akik kimennek a hídra, a hír hallatán, és eléneklik az elhunytak - sebtiben megtanult - himnuszát, ...lesznek zenekarok, akik elutaznak az áldozatok országába, hogy Magyarország együttérzését fejezzék ki egy emlékkoncerttel, ...mindig lesznek egyszerű, hétköznapi emberek, akik egy szál virággal, vagy egy kicsi mécses lángjával róják le tiszteletüket, ...és a mentőbúvárok, akik végletekig elfáradva teszik a dolgukat, - ha úgy alakul, áldozattal a karjában pihen meg a folyó alján, vagy  a 30 fokos kánikulában  teljes búvárfelszerelésben várják a feladatukat...,  lesznek akik amikor felszínre hoznak egy kis testet, megállnak tisztelegni, lehajtott fejjel...
Mindig lesznek ilyen apró emberi gesztusok! Egyedi, megismételhetetlen pillanatok, ösztönös megtenni-akarások.  Önmagunktól. Tisztességből. Nehéz időkben felfénylő emberi együttérzés-csillagfényekként...Lánccá sorolódva...






2019. június 8., szombat

Cselekvési éhség

Érteni vélem, hogy talán gyerekkoromból eredhet. Ma is hallom anyukám hangját, ahogy rendszeres időközönként - rutinból - rákérdez: "Micsinálsz?"... A "semmit" az nem válasz,  (pedig de jó is az:))), gyorsan rá kellett vágni valami elfogadhatót...Amit azonnal ellenőrzött, kijavított, kivette a kezemből és megcsinálta helyettem, mert azt én nem tudom...Nem akart ő rosszat, "csak" tanító-néni volt éjjelnappal (és "tudta", hogy tényleg nem tudom megcsinálni, mert leejtem, elrontom, mittomén....nem lehetett "kísérletezgetni": a -vagy tudunk valamit vagy ne csináljuk - elv dívott. 

Mindazonáltal nem vagyunk a szüleink áldozata, sem a szüleink mintáinak áldozata, ...mantrázom (mint ebben a videóban Geréb Ágnes lánya mondta a film 16. perce körül)

Nem...

Csak mégis, kicsit elégedetlen vagyok, hiába csinálok ezer félét.

Valahogy nem sikerülnek mégsem, nem okoz akkora örömöt, félrehalad, túltolom, túlbonyolítom. Mint ma: - egy példa - : 

gondoltam leugrom a tóhoz, csak reggel előtte gyorsan veszek kenyeret, újkrumplit petrezselymet, ...aztán megakadt a kezem egy csokoládészínű, vajpuha trikón, csak a barna  neyloncsipke szegélye nem tetszett, ...gondoltam lefejtem, de a mérete már majdnem jó Boginak, nyárra milyen jó lenne, ha valami hordható szegélye lenne, ...gondoltam napsárga fonallal körbehorgolom. Lefejtettem a csipkét, ...kerestem fonalat. Sok fonalam van, ...mindet átnéztem: ez túl vastag, ennek nem igazán a színe, ez jó lenne de túl sok, ne aprózzam el, ....végre egy szép színűvel elkezdtem, ...de túl vaskos lett, kibontottam, ...másikat keresgéltem, annak meg három szála összesodorva volt felgombolyítva, gondoltam szétszálazom, és egyszállal körbehorgolom, semeddig se tart...Ja, csak folyton összegubancolódik, ...és előbb pelenkaöltéssel körbevarrni, abba ölteni a pálcákat (túl apró tűvel), de már mindegy, csak nézem az órát: elmúlt az egész idő......Még jó, hogy szeretek horgolni ...(eszembe jut, milyen boldogok voltunk, mikor pár hete megtanítottam Bogit is a kezdő láncszemekre,  kezébe való horgolótűvel, haladós fonallal, ... :)  annyira örült neki (hazajött apja: NÉZD TUDOK HORGOLNI, : "ügyes vagy, de nem jó felé áll a tű, a másik oldalára fordítsd,  csak mondom"...hazajön anya: NÉZD TUDOK HORGOLNI, "látom, láncszemeket, most jöhet a pálca?"...még mindig öröm (talán), de már nem annyira...


Végül, még nincs kész, de mégsem tetszik ez a szín, ...hagyom a csudába most már...majd keresek egy régi pólómat, és abból szabok szegélypántot rá, ...majd  (egyszer csak)
...mégis inkább tipikus produktivitási éhség ez! ... vagy csak nem  "strukturális éhség"? a halogatásaimmal :)
:))))













s, ha már így alakult, a felfedezett durva sárga fonalból horgoltam egy fürdőrzsit (pici szütyő, maradék szappanoknak, ezzel együtt szappanozva jólesik a bőrnek), és ugyanebből mosogatórongyot is horgoltam (kis négyzet alakú, jobb szeretem, mint a régen volt mosogatószivacsokat)




2019. június 7., péntek

Nem megy ez nekem

Azért szerettem ezelőtt (régen) blogolni, mert naplószerű emléknyomokat hagytam életem napi eseményeiről, a számomra legfontosabbakról, ...szinte csak magamnak (vagy  jóismerőseimnek)...
Most már nem... mert nagyon zavar, mikor látom, hogy honnan olvasnak vadidegenek, és kattintanak rá valamely mondatomra, csak mert épp valamit keresnek a neten, vagy - még rosszabb - egy témájában teljesen más blogból tévednek ide...
Nem tudok már személyes képeket idetenni, mert nem akarom, hogy - számomra fontos személyekről -  áttekinthetetlen nyomok maradjanak ellenőrizhetetlen helyeken (nem ismerem a nyílt topikok adatvédelmi lehetőségeit, vagy nem működnek), ...nem akarom, hogy konkrét helyzet konkrét értelmezése helyett valami általános sablonok csokra gyűljön ide, nagy közhelyek cifrázása, vagy unalmas (hamis) klisék szépre-sminkelve sorakozzanak itt blognak nevezett gyűjtőhelyre...nem akarom, hogy személyes intimszférámba belebámulva számomra idegenek számomra értelmezhetetlen módon válogassanak és minősítsenek...
Értelmetlennek érzem a fényképek ideválogatását is, 
minek...
Amikor egyhuszonnégy órán belül három (durva) arconrugást kapok, szívesen betámolyognék egy kedves védő helyre...ilyen drága hely a saját blogom. Régi ismerős, ahol saját magamnak mondok saját magam-vigasztalókat. Már, ha marad rá egyetlen szépen hegedülő idegszálam is.

De hát kell! Mégis. .. és amikor nem tudok semmi jót létrehozni, marad az, (mert írni muszáj) :))), hogy ha valami nagyon foglalkoztat, arról emlékeztető-csipeszeket gyűjtök ide.
Mint a most olvasott Lukács Liza könyv interaktív része alapján  felbukkanó elgondolkodás élményéből. E. Berne (a "Szex a szerelemben" hat pszichológiai éhség (szükséglet)-fajtáját gondolta tovább L.L., és egészítette ki két saját tapasztalattal az igényekről, hiánytípusokról.  
Nagyon izgalmasnak érzem saját "tüneteimet" felfedezni a sorai között :)), különösen a példáiban, kérdéseiben a könyv utolsó száz oldalán, zseniális.  Nekem nem evészavarokról szólt, hanem gondolkodásmód - vagy szemlélet - értelmezhetőségéről. A "mit miért teszünk" -höz fűződő örök kíváncsiságomhoz.
Nem sok értelmét látom címszavakat kiragadni, mert úgy önmagában semmit nem mond, a lényeg pont az egyes hiánytünetekhez fűzött értékes gondolatai jelentettek sokat. De az egyes csoportosulásokat kiírtam: L.L. fantasztikus érdekesen taglalja, és hívószavakként működhetnek a netes rákeresésekhez, azaza  a

Ingerre vágyik: mert kevesebb számára az élmény, mint szeretné, egyhangúak és rutinszerűek a mindennapok.

Kapcsolathiányt érez: az illető magányos vagy kevés a lehetősége a kapcsolatteremtésre.

Elismerés utáni vágy: kevés a pozitív visszajelzés.

Szexuális éhség: az evési problémák gyakran járnak együtt szexuális zavarokkal.

Strukturálási igény: halogatásból, céltalanságból fakadó feszültség.

Cselekvési éhség: ha valaki a feladatok megoldása, a millió teendő helyett az evést választja.

Produktivitás utáni vágy: amikor az illető nem élheti meg a gondoskodást és az alkotást.

Szeretetéhség: a szeretet és az elfogadás hiányából fakadó feszültségek.


Ha nem "éhség"-et értünk alatta (mint ahogy próbáltam), és sikerül elvonatkoztatni a csak evéssel kapcsolatos szűk tevékenységtől, máris  értelmezhetővé válik, a "mit miért tesztünk" motivációja. Lefordítva: ha az ÉHSÉG szó helyébe simán hiány-t, vagy szükségletet értünk, világossá válnak a reakcióink, a tetteink, gondolataink  mozgatórugói.



2019. június 3., hétfő

Ezennel a 2019-es NYARAT megkezdettnek nyilvánítom

Hát mégis belobbant. "Váratlanul", hirtelen. A teraszra úgy tűz a nap, hogy a hőmérő képtelen mérni, 55 foknál több rovátka nincs rajta, de a higany túlér ettől...idebenn is megvan a 28, úgyhogy HURRÁ
Összes fürdőruhámat előkaptam, és a többi könnyedségeket...(kapkodva, lélekszakadva, azt se tudtam hirtelen "hol is"...)

Régi nyarak idéződnek bennem, amikor víz- és fű-, és melegszagú a levegő, és perzseli a nap a bőrömet, (remeg a távoli út felszíne), és csobbanások adják a nap ritmusát a tó mellett, és nagy vizek, és a mindenféle vad színek,  az égen álldogáló várakozó fehér kis bárányok, és melegre panaszkodó öregek, ...és mindenhol tó és patak és VÍZ, és sok-sok úszás, tapicskolás, fröcskölés...és gyümölcsök, és zöld levek, és  ... , ...a sorrend mindegy is most 
csak legel a szemem a sok zöldben, és harsányságban (imádok itt is nézelődni)

és ilyenre ébredni:














































Hirtelenséggel, igen


"hajnalban nyár lett
hirtelen jött nem lehetett felkészülni rá
lecsapott ahogy a katasztrófák
vagy egy előre bejelentett rokonlátogatás
ami mégis teljesen váratlanul ér

meghalt egy költő..."

Térey János (1970-2019)