2019. január 22., kedd

Kis puha cuccok

Nőiesnek - sőt "tündéri"-nek - érzem, szükségem van rájuk. Télen is, hőesésben is, ha csak egy blúz is a három réteg vastag pulcsik alatt, de TUDJAM, érezzem magamon. Nem baj, ha nem kandikál ki hivalkodóan, mások számára láthatatlanul is érzem, imádom ...
Ahogy ma felvarrtam egy selyemszállal a pici gyöngyház-gombot rá,... nem is evilágon voltam egy pillanatig :)  az egész blúz nincs öt deka, mintája annyira meseszerű..., szeretem a színeit, a tapintását...

(kicsit olyan, mint Perugini festményén, vagy nem is, inkább , mint Waterhouse (imádom), de mégis, legjobban talán Botticelli képein láttam hasonló kelméket






2019. január 21., hétfő

Hétfő-igazító

Mindazoknak akiknek (rajtam kívül) nem túl kellemesen kezdődött ez a napjuk, mutatok néhány ellensúlyozó képet. A kinyíló tulipánomról, a kukucskáló orchideámról, és az új tollamról...
csak azért, hogy emlékeztessenek, nem minden dühítő, és szomorú ma ...




































és még megerősítést is kaptam most itt




2019. január 19., szombat

Hajnali gondolkák



Azt írja Bill Bishop, hogy „beskatulyázzuk magunkat (és másokat is, meg minket is mások:))))) ...-nem szándékosan, csak ösztönösen, azért, hogy könnyebb legyen tájékozódni, eldönteni, kiben bízhatunk, kiben nem- Elhelyezzük magunkat a földrajzilag, politikailag, és még spirituálisan is hasonlóan gondolkodók csoportjába, amelyekből kizárjuk az éltérő véleményeket, miközben gondolkodásunk egyre szélsőségesebbé válik, és csak olyan tényeket veszünk figyelembe, melyek alátámasztják hiedelmeinket (így nem is szembesülünk azzal, hogy véleményünk esetleg nem helyes) Így egy ördögi körbe kerülünk, amelyben a jóról és rosszról alkotott saját véleményünket visszhangozza minden: Tv műsorok, filmek, amiket megnézünk, könyvek, újságcikkek, blogok, amiket elolvasunk, istentiszteletek, amikre eljárunk, szomszédok, ismerősök, akikkel szívesen beszélgetünk...Előítéleteket gyártunk a többi emberről, amik eltávolítanak másoktól.”

Persze ez nem ilyen egyszerűen átlátható. Apró lépésekkel haladunk e'felé. Éhezzük a „nem vagy egyedül” érzést, azt, hogy elismerő csapatunk legyen, hogy fontosak lehessünk. Dühösen támadjuk, aki mást mond, mint „mi”, védjük a csapatunkat a mástmondó ellen, (sokféle eszközzel igyekszünk „leállítani” az ellenvéleményt, megszüntetni az illetőt. Mivel eltávolodtunk tőle, már idegenként érezzük, könnyebben "ártunk" neki: kigúnyolás, sértegetés, agyonhallgatás, lehurrogás, megszégyenítés, fenyegetés, hibáztatás, „a múlt héten nem ezt mondtad...”meg a „TE IS...” kezdetű visszavágások, és a "ha nem tetszik, el lehet menni, ennyi" stb, színes nagy széles skálája van a blogokban is Egyszerűen csak szeretnénk a szeretetről tanult nézeteket megélni, de dühbe jövünk, ha valakit nem tudunk megérteni, se szeretni (még csak elfogadni sem), sértőnek érezzük a másmilyen véleményét, sőt ijesztőnek, ezért ki akarjuk zárni a világunkból (ahelyett, hogy megismerni akarnánk amaz motivációit), és szégyelljük, hogy a kezdeti dühünk esetleg gyűlöletté, erőszakká, vagy súlyosabb esetben bosszúvággyá durvul. Harc van az „igazam legyen” élményért, ami jobb esetben azzal zárul, hogy „nem vagyunk egyformák”, és „ te már kétszer megsértettél, nem veszek rólad tudomást ezentúl”, „jobb a békesség, itt hagyjuk abba”...és továbbmegyünk tüskéinkkel, aztán majd lesz valahogy.


Én azt hiszem, van olyan megoldás, amivel át tudjuk alakítani a nézeteltérésről, konfliktusról alkotott véleményünket...



Nem az a fontos, hogy egy véleményen legyünk, hanem az, hogy egy színvonalon.”
Vavyan Fable



(a kép is a netről van)

2019. január 15., kedd

Fegyelem

Néztem tegnap a kedvenc műsoromat: Monty Don, a kertész próbált segíteni egy anyukának, akiben a fegyelem legkisebb jele sem volt felfedezhető, sőt. A hölgy a kislányának szeretett volna egy kertet, amolyan titkos kert-féle izgalmas környezetet, ő úgy mondta Aliz csodaországát szerette volna megteremteni. Káosz lett. Az eredményhez kellett a kertész fegyelmezettsége, szigorú rend szerinti növénytelepítése, ismerete is.

Valami hasonlót érzek, amikor patchwork-ot varrok: precíz, pontos , fegyelmezett gondosság szükséges, hogy valóban szép legyen.
Azt hiszem egy csomó kudarcom oka a fegyelmezetlenségem.
Rá kell jönnöm, nem megy enélkül szinte semmi. Vannak dolgok, amihez kevés a játékosság és a laza lezserség, kreatív lobogás.

Kedvem lett így év elején több helyen rendet tenni magam körül. Ide tartozik, hogy átnézzem a rég nem mozgó blogokat, vagy a fb-on a kedvenceimet végiglátogatom. Szerettem nézegetni a gyönyörű videóit  a nomád és szép , FEGYELMEZETT életet élő Szombathelyi Tibor ÉLETISKOLA címen írt és mutatott csodaországát. Most döbbenten olvasom, hogy néhány napja  vízbe-fúlt. Úgy tudni léket vágott, hogy a téli tóban szokása szerint megfürödjön, ...de a jég alatt maradt...
egyedül nevelte (gyönyörűen) három kislányát



Nyugodjon békében
ezt írta másodikán és ...

2019. január 14., hétfő

Emberek

Közeli határidős csekkjeim (is) voltak...gondoltam elsétálok a Postára (ilyen maradi vagyok)
Amikor beléptem, mellbe-vágott a tömeg mennyisége és szaga. Iszonyat sok ember zsúfolódott össze a helyiségben, és persze mindenki kabátban sapkában, téli utcai öltözetben türelmetlenkedett.
De nagyon.
A sorszámom alapján jó órás várakozásra számítottam, ezért kiballagtam a közeli könyvesboltba, meg kenyeret vettem, meg miegymást, végül ráérősen visszabandukoltam a Postára...és megállapítottam: alig haladt a sor.

Szeretek az átlagtól eltérően gondolkodni. Nekivetkőztem, elővettem a könyvem, ...de olvasni nem tudtam, mert nagy zaj volt, meg lökdösődés :)) Elkezdtem figyelni az embereket. Bocsánat, de szeretem nézni az embereket. Igyekszem nem tolakodóan, ha észreveszik, elkapom a tekintetem, és többé másfelé nézek, ...de élmény számomra minden arc, és lelkiállapot. Nagyon tanulságos.

Érdekes látni, mennyire sokféle arc és alkat van, ...és mekkora különbségek vannak ugyanazon helyzet megélésében..., 
és mégis milyen sokan hasonlóan reagáltak, izzadt rosszkedvükért könnyebben hibáztattak másokat. 
Abban is biztos vagyok, mindannyiunk pillanatnyi megélése (és ehhez kapcsolódó reagálása) is függvénye annak, ki milyen előzmények után tért be egy  csekkbefizetésre, ...vagy általában milyen szokásai vannak feszültsége csillapítására (vagy tűrésére).

Volt egy hölgy, egészen közel állt az ablakokhoz, hogy azonnal odafuthasson valamelyikhez a nyolc ablak közül, ha az ő sorszáma következik majd. Kénytelenek voltak kerülgetni a sorra-kerülők. Szegény, neki is sokat kellett várnia, de amikor végül valóban az ő sorszáma villogott egyik ablak fölött, alaposan megnézte a táblát, majd pipiskedve az ablakok fölötti számokat, végül KOMÓTOSAN odasétált, beadta a sorszámát, és hátrafordult a várakozók felé. Nézett minket, mi meg őt. Láttuk a postáskisasszony  kinyújtott kezét a csekkért, de ő mintha direkt késlekedett volna (nem, biztos nem, csak nem vette észre, hogy nem adta még oda) ...Aztán kapcsolt, de továbbra is forgott hátra (gondolom, várt valakit, de nem jött senki) Elképzeltem, hogy biztos megbeszélt egy találkozót, de késik az illető. Kiszámíthatatlan minden várakozás...de mellettem egy hölgy rákiabált, hogy "ne bámészkodjon már, odafigyeljen, hát az ilyenek miatt kell itt ennyit várakozni!!!"

Volt egy hetvenes(nek látszó) hölgy, aki megpróbálta lehámozni magáról a kabátját, de ahogy birkózott, megütötte a mellette álló embert, az morcosan ráförmedt, -"Nem lát?", -" de igen, csak a kezem megbénult azon az oldalamon, bocsánat" (hányszor kell ezt egy nap elmondania, ilyen napokon is?)

Voltak székek, de láthatólag nem a legrászorultabbak ültek rajta

Annyira szerettem volna valamit tenni, mert láttam, ahogy az emberek szenvednek, de élik a megszokott életüket a megszokott automatizmusaikkal, darálva a rosszkedvük malmait, arra várva, hogy minél hamarabb elszabadulhassanak innen...
mit csinálhatok: álljak ki egy transzparenssel?: 
"Az élet nem arról szól, hogy várjuk a rossznak, elviselhetetlennek az elmúlását, hanem arról, hogy megtanuljunk benne jól lenni...." felirattal?
Kezdjek el beszélgetni egyenként mindenkivel?
...hát, ha nem is mindenkivel, de legalább azzal a kettővel, aki hozzám, legközelebb állva várakozott, (addig se dühöngtek):)))))
meg kinyitottam az ablakot, 
megpróbáltam mosolyogni 


(kép a netről)

2019. január 13., vasárnap

Példaképeim



Van néhány ember, akinek nagyon adok a szavára. Akikről évek óta úgy tapasztalom, hogy érdemes odafigyelni arra, amit csinálnak, amit gondolnak, mert egyediek, és értékesek, ...és bátrak...



mert általuk én is több leszek, irányt mutatnak, és feltöltenek



De túl azon, hogy mit KAPOK tőlük, meg, hogy mire tanítanak, arra is példák ők nekem, hogy érdemes nem mások után menni, se nem másokat utánozni, hanem létrehozni, megteremteni valami egyedit. Valami fontosat.


Nincs okom, nem is lehet összehasonlítani, melyik a legjobb blog, vagy más netes megnyilvánulás amiben megmutatkoznak, mert annyira egyediek, különbözőek, és mégis mind nélkülözhetetlen, és nagyon nívós. Mindegy, hogy “csak” álomszép tárgyai vannak, és meseszép fotói róla, bár keveset szól, hogy kedvet kapok valamit gyártani és is, szép dolgokkal körülvenni magam miattuk, ...vagy tartalmas fejtegetéseit fogalmazza olyan gyönyörűen, hogy elámulok rajta, és gondolkodni kezdek én is..., vagy harciasan, felrázósan kényszerít gondolkozásra, és véleményvállalásra, hogy felpezsdülök tőle, és erőre kapok, ...vagy szelíden épp olyan élményt nyújt néhány mondata, hogy azt érzem általa valami nálunk magasabb üzen....., vagy pont nem érdekli, hogy ő maga milyen gyönyörű, egyszerűen hátrább lép, és megmutatja, hogy a művészet bármikor elérhető mindenki számára... Szerintem nem is tudnak egymásról (könnyen elképzelhető), és csak általam kerülnek egy palettára, de pont ez a szép benne, annyira különbözőek, és mégis mind a maga nemében zseniális és főleg, nem akarnak a másikára hasonlítani!mert önmagukban tökéletesen elegendőek, és betöltik a nekik szánt teret teljesen...

Nagyon jó, hogy vannak, annyira szeretem megkeresni őket, szinte naponta.

Akkor van bajom, ha eladja ha el akarják adatni önmagukat (amit képviselnek), ha utánozni kezd valamit amit mást csinál. Ha elhiszi, mert mondják “jó-jó-elég igényes, de lehetne erőteljesebb”, “szép-szép, de most mutass mást is, hogy jobban vonzd az olvasókat”....brrr...

Bakker, nekem itt ennyi volt. Innentől már nem is kell többé. Nem értem, Nem megvenni akarom, hanem velük lenni. Megélni velük a rosszabb napjaikat is, a keskenyebb teljesítményvonalukat is, a halványabb színeiket is. Azt, hogy emberek ők is. Nem gépies utánzatok, de többek egyszavas frappáns mondatoknál, vagy összelopkodott idézeteknél.






 és még valamit szeretnék mutatni: most kaptam ezt a videót:

2019. január 10., csütörtök

Rosszul szeretni

Lehet szeretni rosszul?
Annyi bölcselkedést - aranyköpéshegyeket - találni erről a neten, hogy ihaj. Ha csak azokat olvassuk - nem gondolva a saját konkrét szeretetnyilvánításainkra,  aktuális helyzetekben -, könnyen "tetszikeljük" más sablon kliséit (vagy amitől kiver a víz és mérgezett egér-módban rohanok ellenkező irányba tőle: amikor látom azt a pavlovi  reagálást, hogy "igaz")

Pedig érdemes lenne ezen elidőzni picinyt jobban: a konkrét szituációkban magunkat megvizsgálva, válaszolni, hogy 

- vagyunk-e olyan kapcsolatban az illetővel, hogy "szeretet"-ről lehet beszélni? ...vagy tisztelet, ismertség, támaszkodás, kedvelés, szimpátia, szolidaritás, azonosulás szintjén állunk "csak"
- ismerjük-e a másiknak a szükségleteit az adott (aktuális) helyzetben? és képesek vagyunk azt adni amire ő vágyik?, ...vagy csak azt adjuk, amit mi akarunk(nekünk jó)...Amikor MEGHALLGATNI kellene a másikat, nem várunk, hanem gyorsan elhadarjuk neki, hogy "ilyen velem is történt" és máris öntjük a saját sztorinkat,  "ez nem olyan nagy dolog, nem kell kétségbeesned" és továbblépésre noszogatjuk, "ezt-nem-hiszem-el", ez hülyeség", stb. és bagatellizáljuk a másik érzését, "ne foglalkozz vele annyit", ...elvicceljük, (Gordon közléssorompóit ismerjük) ...megöleljük, nyálas puszit kenünk az orcájára, amikor arra vágyik, hogy csak álljunk mellette, akár érintés nélkül, arra vágyik, hogy szánjuk rá az időnket, és értsük meg, és pont nem arra, hogy gyors tanácsokkal faképnél hagyjuk. Egyszerűen csak TISZTELNI kéne  a másik meggyőződését, és igényét. 

És akkor még nem vizsgáltuk meg azt a szitut, amikor "miattunk" van baja az illetőnek, amikor a mi viselkedésünkkel van problémája, amikor ránk dühös, bennünk csalódott, mi okoztunk neki fájdalmat, legtöbbször pusztán azért mert épp nem azonos szinten álltunk! és már nyomjuk is rá a címkét, "te nem szeretsz" (basszus egy szitu egy mondatáról van szól nem a világmegváltó általánosításról)

Könyörgöm, miért nem lehet ilyen esetben azt mondani, hogy "HOPP, most álljunk meg itt", és megkérdezni, "Hogy érted azt, hogy... ?", miért kell lenyelni a rossz érzésünket (rosszul értelmezett udvariasságból?), és aztán hetek, hónapok múlva rázúdítani az illetőre a begennyesedett saját "fél-infónkat"

Persze hát értem én, nem kis munka az, ha tényleg foglalkozunk a másikkal.
Persze - ezt vallom -, akkor érdemes egy szituációba energiát fektetni, ha az a kapcsolat az illetővel FONTOS és ÉRTÉKES számunkra. Akkor van értelme nyíltan és őszintén elmondani érzéseinket, mert csak ekkor van esély, hogy ezt meghallja (megértse) a másik.