2020. július 13., hétfő

Egyensúly

Ébredés után, annyi gondolat ébred bennem, de mire leülök ide, már csak a töredéke marad leírható emlékszavakban...

Tegnap, mikor Éva berobbant ide, mintha váratlanul  hat műtőslámpát kapcsoltak volna fel hirtelen. Láttam magam, ahogy - mint Varázskastélyban a mozgó padlón - hullámzó talajomon botorkálok bocsánatokat motyogva. Felvillanyozott. Magával ragadott. Közben TUDTAM, hogy Ő nem én vagyok, hiába irigylem energiáiért, bátorságáért, szókimondásáért, pontos - jól megfogalmazott - céljaiért, éleslátásáért. Talán valamikor régen bennem is égett ilyen tűz. Én is láttam. De valami nagyon fontosat mégis elindított most bennem.
Én ugyan más típusú vagyok, és ma már jobban hajlok a lágyabb vonalhoz, a szelídebben, de tartalmasan élő, a blogját pihenőkertként ápoló halkabb hanghoz...(csak nehezen megy, mert az alaptermészetem másmilyen: örökké kíváncsi érzékeny "skorpió" vagyok)
(tudom, túl sokszor megkaptam már itt az eddig ismert blogosoktól, hogy "ne okoskodjak", meg, hogy túl sok bennem "a mindent érteni akaró, szétboncolgató vágy", és persze mindezt úgy, hogy "MI" ezt nem értjük, MI egyszerű emberek vagyunk, túl sokat vársz TŐLÜNK,  sőt durva sértegetéseket is kaptam, kapok folyamatosan másoktól, ha épp nem felelek meg az ő ízlésüknek igényüknek ...Nincs olyan szívós ellenállásom, és harci kedvem ezekhez a követ is kikezdő cseppekhez...igen, nagyon megroggyanok minden fitymálótól (a "túl érzékeny vagy"-al szokták elintézni, és hát tényleg keresztül-kasul megrepedeztem már a rosszindulatú, buta megjegyzéseiktől.) Ez van...

De gondolkozni még nagyon szeretnék. Nehéz ugyan úgy gépelni, hogy minden mondat, vagy fejezet után hosszasan javítgatom a félreütéseimet....pauzák beiktatásával, hogy kitisztuljon a homály a még ép szememről...

Szóval nagyon nagyon jólesett a tegnapi nap minden online ember-ajándéka. Három-négy fontos ember szavaiban, nekem szóló véleményeikben füröszthettem lelkemet. Volt, aki csak néhány bátorító szóval, de volt, akivel hosszasabban "elbeszélgettünk" (kb negyven levélváltással).

Szóval mióta - tízen-éve - blogolok, sokféle embert-, igényt-, tartalmat- megismertem ...és már elég régóta rosszul érzem magam, nem találom a helyem, nem érzem, hogy azt csinálom, amit szeretnék, és úgy, ahogy szeretném....néha azt sem tudom, mit is...(azt jobban, hogy mit NEM...de ez másik nagy fejezet lenne)
Az egyensúlyról gondolkodtam. (hogy egyenlő súlyos oldalaim legyenek), hogy én jól érezzem magam abban az egyensúlyban, és ne legyek kibillenthető. Hogy szükségem van a szépségre, lágyságra, de szükségem van másra is (nem "többre"-t mondok, mert az olyan lenne: lenézem a nyugalomszigeteseket...)

Az egyensúly (aminek tagolására hatott a mostanában olvasott R.Rolheiser könyve), az én egyensúlyom, azt hiszem egyforma mértékű alappilléreket szeretnék, és egységesen (néha átfedésekkel) biztos erővel, stabilan, nyilván nem egyszerre, de arányaiban kb. egyöntetűen, szépen ez a négy eleme: 

- a magán-élet, magánvélemény, a személyes erkölcsi és művészi értékek, és szépségek egyedüli felfedezése, egyedisége ...szeretem, mikor egy fotóról, eseményről, gondolatról árad a tartalmas életigenlés, a jóízű szabadság a szép bátorság és az okos önállóság..(vagy önálló okosság?), élethosszig tartó folyamatos tanulás, művelődés nélkül ez elcsökevényesedik, folyamatosan bőség kell bele... 

- társadalmi igazságosság értése, és ehhez kapcsolódó tevékenységek (ahogyan bánunk a rászorulókkal, és ahogyan tenni tudunk az igazságtalanságok csökkentéséért.)...Nem elsősorban az alamizsnálkodást értem, főleg nem az egyéni jótékonykodással kérkedést, és nem is a most divatos fotelharcosokat tartom eredményes célravezetőnek (mikor a fb-os "osszátok" felszólítástól képzelik a változást, de még csak nem is attól, hogy báránykaként megyünk valaki után, és tesszük, amit az mond, tapsolunk, álldigálunk tereken, itt-ott, vagy jeleket teszünk a profilképünkre, mert az "menő"...hanem a valódi segítésre rálátás, (és ehhez nem csupán az nem elég, hogy csak beszéljek róla, hanem beszéljek "hozzá" is a saját mindennapi életemben, sőt, legtöbbször még több kell, a RENDSZER-t kell olyanná tenni, hogy igazságosan és tisztelettel bánjanak mindenkivel és mindennel!

- szív és lélek lágysága (enélkül az első kettő csak erőszak lesz), ezt pedig a "jól-levés"sel érjük el, az elégedettséggel, amit táplálunk (adok-kapok)-szeretettel, -szerelemmel, -barátsággal, jó eseményekkel, közös kalandokkal, nívós kreativitással, egészséges kikapcsolódással...A keresztényeknek ez jól ismert, hogy "szeretet és igazságosság révén tudjuk befolyásolni a világot, a haragból, vagy bűntudatból fakadó tetteink révén nem sikerül". Sokan mondják, hogy minden napjuk telisteli sürgető feladatokkal, sérüléseket okozó súrlódásokkal, jogos haraggal, indokolt keserűséggel, elégedetlenkedéssel, hisz egy rossz világban élünk, szörnyűségekkel, igazságtalansággal teli boldogtalan, kizsákmányoló világban... Abban biztos vagyok, hogy sokszor padlóra kerülünk, de mi döntjük el, felállunk-e, és meglátjuk-e a túléléshez szükséges tanulságot, tudunk-e hálásak lenni érte, és képesek vagyunk-e lágynak maradni, hogy ne repedjünk tovább szilánkosra... A lágy szív ugyanannyira nélkülözhetetlen, mint a feddhetetlen, egészséges magánélet, vagy a társadalmi igazságossággal való törődés..., mert enélkül könyörtelen erőszakos rovarírtóként formálunk véleményt, és teszünk olyan dolgokat, amik valahol igazak, de már nem arról szólnak, hanem a magunk elégedettségéről, a magunk "igazáért"-ölésről (kicsit sarkítva).A meggyőzés könnyen átcsap legyőzésbe.

- közösségben élni (és nem csupán közösségért). Ez sokak által vitatott, és tán nem annyira a harag és a közösségekre vonatkozó kemény vélemények a fő probléma, hanem a közöny és az individualizmus túltáplálása. Sokszor éreztem már, hogy annyira  kilógtam a sorból, hogy bevágtam rájuk az ajtót, "csesszétek egyedül"... Be kell lássam, közösségek nélkül, a valahová (valakiKhez) tartozás nélkül hosszú távon egészségtelen maradni. Kellenek a különféle (mindenféle) emberek, hogy megfürösszük gondolatainkat, véleményeinket bizonyos aktuális dolgokról....Különben egy magánfantázia-világban találjuk magunkat, ahol szelektíven csak a hasonló gondolkodású emberekkel osztjuk meg gondolatainkat, akik sosem szembesítenek minket azzal, amivel leginkább szükséges szembenéznünk : saját jó-ságunkról alkotott fantáziánk bicsakjaival. ...Azzal meg sokszor nem tudok mit kezdeni, amikor annyira összezár egy közösség, hogy nem enged be "idegeneket", még mindig fájdalmat okoznak a "MI"eztnemígylátjuk" kiszólások, rosszabb esetben a cserbenhagyásos átállások, és egyedül-maradva falkaköpködést kapni körbe a nyakamba.  (én voltam a kirívó, aki nem gügyögtem az áhított - szokásos- dicséreteket, hanem jeleztem amit láttam, és gondoltam az aktuális szóban-forgó dologról, pfúj)

Azt látom - de lehet, csak képzelem -, hogy a butaságok dagadt nagy közösségeket generálnak, de az okos értelmes emberek valahogy sokkal kevésbé, sőt magányosaknak érzem őket...sokukat ismerek, és valahogy nekem mind olyan, ...elszórtan.....olyan magányos szigetek,... egyedüllevők, vagy változó, fluktuáló kis-csapattagsággal... 


Talán nem teljes a felsorolásom, vagy mások máshogy gondolhatják, nekem ez most segít kicsit tisztábban látni,  gondolkodni indulni. Nagyjából, 
Érdekes lehet nem csupán nekünk egyszerű írogatóknak ezt a négy alappillért átvizslatni, de még azt is el tudom képzelni, hogy vezetők kiválasztásában is rá lehetne látni :)) (naívka tóka) 



2020. július 12., vasárnap

Vasárnap

Ma a pihenés napja, az ünnepeké, kicsivel több lustálkodás, kicsivel több napfényes mosoly, odabújás, odafigyelés, több kényeztetés, ajándékok (akár a kék ég, vagy az ünnepi csészéből a csalántea, szemet-gyönyörködtető képek látványa, ...

Nekem ma az, hogy a tegnapi húsz fok alá csúszó kinti levegő, és az őrjöngő szelek mára szelídültek: frissen mosott zöldek látványa mindenfelé, ragyog a világ (most csak ez fontos), az ég végre újra kék, a levegő vízszagú, megcsináltam a megtépázott vitorláimat az erkélyen, elkészítettem a reggelimet (mióta  a vészjósló laboreredményeimtől ijedtemben totál szigorú-diétázok: élvezem az alapanyagokat, a variálásaimat, az ízeket - feladatigényem is boldog - elégedett vagyok:)))

Rosszat álmodtam az éjjel, fura szürreális dolgokat (operáltam), sokat gondolkoztam e'körül... ettől elhatároztam, hogy  ezentúl a vasárnapokon mindenmentes ajándékozós napot tartok a blogon is: nem írok hosszút, hogy kedvezzek azoknak is, akiknek az öt mondat a határ, szépeket írok, nem agyalgok, hogy egyszerű legyen érteni...(- valaki egyszer azt mondta a blog olyan, mint egy vendégségbe hívás (nem tanítjuk a vendégeket, nem is csipkedjük), aki jön nézelődni, azt kiszolgáljuk szeretettel....) 

Nem tudom, nekem a "napló" mást jelent, hadd legyek én a blogom: írhassak -kibeszélhessek-  a saját oldalamon bajról, gondról, arról, ami engem aktuálisan jobban érdekel... 
Igyekszem nem félreérthető lenni, amikor valaki válaszol. Igyekszem, figyelek rá, de nem mindig sikerül írásban, és alapból se egy megfontolt ember vagyok, az írásom is olyan, mint a beszédem: ömlik. Más meg másmilyen. Nem baj. 

Valaki azt írta "Talán nincs is olyan, amit bármelyikünk tudna mondani és az téged valóban meg tudna vigasztalni így blogon keresztül. Talán te sem tudnál senkinek olyat mondani." Nyilvánvaló, hogy félreértett: sosem szerettem volna, hogy bárki is olyat írjon, amit feladatnak kell éreznie, és azon "dolgozni", hogy engem vigasztaljon, és tökéletesen ellássa a "feladatát"...Nem várom, nem ezt vártam sosem, én sem akarok ilyet mondani. A beszélgetés sem így történik. GONDOLATOKAT cserélünk, vagy ha probléma van, melléállunk, kivárjuk, míg kommunikációképes lesz. Nem sürgetjük, hogy mivanmámérnemírsz, nem tereljük el a témát, hogy dejólennemáregykiseső, amikor épp bőgök...:D 

Ha a blogba nem kommentál akkor nem kommentál, ...ha ír, akkor boldoggá tenne, ha csak arról írna hogy "értette", vagy "nem értette" amit mondani szerettem volna, mondja el - ha ideje engedi - , akkor akar-e rám (is) figyelni, ...ha bajban vagyok meg csak jelezze, hogy hallja, amit mondok, de ne akarjon vigasztalni, megfejteni, főleg nem ítélkezni...Ennyi...és PERSZE nem azt jelenti, hogy "előírjam" mit mondhat mit nem...eddig is mindenki azt mond- nem mond - amit akar...ezután sem fog ez változni...
Na ez is félreérthető lesz
szóval a lényeg röviden: vannak nyugalomsziget-blogok, kérem, ne kérje számon senki, hogy én nem az vagyok
nagyon sok sok ilyesmi van, egyetlen példát sem tudnék kiemelni (talán ezt, de bocsi:      http://madartelevizio.hu/  ...
én valahol a két szélsőség közt vagyok a jóságosak és a https://csakazolvassa.hu/2020/05/18/kerlek-kedvesen-tagadd-le-nekem-a-valosagot/ közötti tartalmakkal
énblog, sajátos
(csak szeretnék már egyszer úgy ideülni, hogy nem aszogat senki a hátam mögött)

én is szeretek szép képeket nézni, recepteket, ruhákat , kötéseket bámulni, de az arányok néha tolódjanak picit...szerintem:)


vasárnap van, most udvariasan hallgatni fogok:




2020. július 9., csütörtök

Szeretünk Bogival ilyesmiről beszélgetni


Az almáson is napokig sikerült szórakozni. (Egy kosárban öt alma van. Hogy osztanád el az almákat, ha anya azt kéri: öt embernek adj almát, mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy.)

Most a nyulas agyalgó is tetszett:))))


A nyúl 6 elefántot látott, ahogy a folyó felé tartott. Minden elefánt látott 2 majmot a folyó felé. Minden majom a kezében egy papagájt tart. Hány állat megy a folyóhoz?


via GIPHY


2020. július 4., szombat

Ami elveszett...

...mindig az lesz a legislegfontosabb.

A megszokott dolgoktól a  drasztikus megfosztottság....én ezt viselem a legrosszabbul.

Mióta a három betegségem felfedeződött (gyanítom, hogy a karantén alatt felszedett (jó)pár kilóm is ludas benne),szóval a háromféle szigorú diéta "üti egymást": ami az egyikre javasolt, a másikra tilos...egy (enyém)ugyanazon testen belül.

Arról most nem beszélve, hogy még mindig nem sikerült biztosan tudni, hogy mekkora vérrög - és hol - bolyong az ereimben. Úgy érzem magam, mint egy kamikaze-harcos, csak nem a testemre van kötözve az időzített bomba, hanem azt ereimben vándorol...: nem tudni: melyik pillanatban fog beszorulni egy ér-részbe, (tüdőbe, agyba, bárhova), és kampec.
Morbid, de eszembe jutott egy ismerősöm, aki a barátja haláláról néhány hónap késéssel értesült, amikor már mindenki "elbúcsúzott" tőle a fb-on...hát ő pár hónapra rá tette ugyanezt, ...de az is érdekes volt, hogy egy ismerősöm borzalmas agresszív, primitív, alkoholista apja halálakor másolt üziket kapott az egyetlen, örökre-szívükbe-zárt ÉDES apáról...hát "ami már nincs, megszépül" :) az ember  már csak úgy működik, hogy a hiány valami "érzés"-t beindít......mióta nem látok, jobbnál jobb könyvek akadnak a kezembe, mióta nem ehetem, megveszek egy frissen sült mákos buktáért, mióta nem ölelhetek szabadon, folyton bújnék (pedig azelőtt nadjon nadjon módjával), de most örökösön találkozókba csöppenek (és nem csupán a sürgős orvosi vizsgálatokra gondolok, hanem a véletlen összefutásokra, a halaszthatatlan megbeszélésekre, a távoli ismeretlenekbe veszett emberek váratlan előteremtődéseire....)


<



2020. július 3., péntek

2020. július 2., csütörtök

Az ÉLET él

A rekkenő forróság miatt az erkélyen alszom éjjelente. Ma ez a reggeli kép fogadott, és az az öröm, hogy LÁTOM.




Két hónappal ezelőtt megcsömörlöttem: megelégeltem, hogy ostobaságokat mondanak, tesznek, körülöttem (és nyilván én sem vagyok kivétel), de az örökös stresszt elnyomva inkább kimenekültem. Jó messzire, önmagamtól is. (gondoltam aki akarja, megtalál az évek óta mutogatott email címemen, vagy a fb-on, sok csatorna nyitva maradt...de SENKI nem érdeklődött, senki nem szólt hozzám :)) Gondolom, mert kérdés nélkül is tudták, hogy én "ellenük vagyok", tehát minek is szaporítani a szót. A címkéimhez nem fér kétség, új infó? brrr, nehogy már....maradt a szokásos: "rólam" beszéltek, nem "velem" :)))))
Mindegy, eddig is mást gondoltunk, ez ezután sem fog változni. Megtanultam viszont-érdektelen lenni (viszonzás-érdektelenség, új szó, most találtam ki).

A blog nem ők, és nem én. A blog valami más. (mindenkinek más)
Nekem napló, én-napló, és nem mások szórakoztatásának keresése...

Megváltoztam a karantén idején. 
Nem azért, mert irtóztam attól, hogy mindenki az állán hordja a maszkot (hogy ha "jön ellenőr" gyorsan fel tudják húzni a szájuk elé), ...és nem attól, hogy  hülyének tituláltak, ha megpróbáltam elmagyarázni a maszk lényegét, ...és nem attól, hogy a Kh-ak bezártak, és amikor végre sorra kerültem az ambuláns rendelőben - ahol hőmérőzéssel, kérdőívvel (látott-e Covid-ot?) és maszkkal, és szigorú távolságtartással vizsgáltak ki, hogy - megállapíthassák, trombózisom lett! és nem a lábamban, nem a szívemben, nem az agyi ereimben,  hanem a szememben. Gyakorlatilag megvakultam a bal szememre. Azt hittem a szemben ilyen lehetetlen, de azóta már jobban utánanéztem . (az, hogy a vizsgálgatások során még a túl magas cukorszintem, és sok más egyéb is kiderült, a 200/110-es vérnyomásom mellé, már meg sem lepődök)

Olyan ez, mintha valami tőlem független energia kitört volna,... figyelmeztetés, rangsoroláskényszerítés...
Új lapot kezdtem.  A szigorú cukor- és koleszterindiéta mellett a véralvadásgátló, a szembe óránkénti cseppentés, a vérnyomáscsökkentők, a D vitaminok, és a kisezer egyéb gyógyszerek falai közt élek. (a sok növényi tejbe mind plusz Calciumot raknak, és a véremben túl sok, a csontomban meg túl kevés a calcium, ez ellen nem sokat tehetek,  hát nem iszom zabtejet se, meg a kedvenc kesudiótejet se mostantól (egy darabig tuti) ...Többet gondolkozok, Többet mozgok, Többet beszélgetek, de főleg többet hallgatok. Olvasás még nem megy. :(
Régi ajtók bezáródtak, újak nyíltak nekem....